IP címekről földi halandóknak

A PC World online kiadása január 20-án közölt egy igen érdekes cikket, arról, hogy fogynak az IP címek, és már csak ötszázegynéhány napunk van hátra. Hátborzongatóan hangzik, mintha egy világvége beharangozása volna. És az is! Ugyanis könnyen megbénnulhat az internet, ha elfogynak az IP-k.

Bár a cikk olvasói valószínüleg nem laikusok (illetve manapság már a laikus sem igazán laikus a szó szoros értelmében), mégis szükségét éreztem, hogy utánanézzek mit is talál a mezei olvasó, ha a Google-be beírja az IP címszót.

Az első találat a már megszokott Wikipedia, ezt akár ki is hagyhattam volna, de a kiváncsiság rávitt, hogy beleolvassak a szócikkbe. Nem egy terjedelmes írás, de a definíció nem helytelen. Legfeljebb csak fölösleges információkkal tömi az olvasó fejét (NAT, proxy).
A következő érdemleges találat a mimi.hu oldalról való, de itt sem sokat foglalkoznak a témával, általánosságokban beszélnek csak.

És ennyi. Itt kimerül az első találati oldal hasznos tartalma. Természetesen előkerült egy Microsoft-os link is egy letölthető hálózatokkal foglalkozó könyvvel, de ki olvas el egy könyvet néhány rövid információért? (Na jó, vannak ilyen mutánsok… egyik éppen ezt a posztot szignálja) Az angol Google nyilván bőséges információval látna el, de mondjuk nincs már türelmünk rá. Ezért hát elhatároztam, hogy írok egyet, s mást az IP címekről, megpróbálok olyan témákat érinteni, amik nem igényelnek specifikus tudást, illetve ha mégis, akkor életszerű analógiákkal fogom azokat magyarázni. Kezdjünk hát neki….

Az IP az Internet Protocol kezdőbetűinek a rövidítése. Mint minden más internethez kötődő alapfogalom, az IP is az egyesült államok védelmi minisztériumának különböző kutatásai során alakult ki, még a 70-es években. Az évek során több verziója alakult ki, amelyekből manapság a 4-es és a 6-os van használatban. Ezeket szokás IPv4 és IPv6 néven emlegetni. Az IPv4-et 1981-ben foglalták szabványba, míg az IPv6-ot 1995-ben, majd 1998-ban frissítették.  Kevés embert ismerek, akinek szórakoztató lenne valamely szabvány beható böngészése, de ha olvasóim között akad ilyen, akkor a CISCO ezen oldalán megtalálja az utalásokat a szabványokra, és kedvére tanulmányozhatja azokat (jó szórakozást hozzá!!).

Félretéve a történelemleckét és visszatérve a tárgyra, az IP címeket azért találták ki anno a hetvenes években, hogy egyedien azonosítsák a különböző egyetemeket, kutatási intézményeket az Egyesült Államokban létrehozott hálózaton. Amikor kitalálták ezt a címzést, úgy gondolták, hogy elég lesz 32 bites címeket használni (32 bit = 32 darab 0-ás vagy 1-es, négy csoportba osztva, csoportonként 8 bittel), ám ahogy az Internet terjedni kezdett és már a kávéfőzőnek is van IP címe ma-holnap, kiderült, hogy közel sem elegendő az a 4294967296 darab cím (ugye milyen nagy szám? pedig valójában nagyon is kicsi….). Ezért hát okos emberek kitalálták a 128 bites IP-t. És ezt elkeresztelték IPv6-nak. Csak a kontraszt kedvéért: 128 bites címekből összesen 340282366920938463463374607431768211456 darab van!!! (Azért ez már becsületes szám, nem?) Nyugodtan utána lehet nézni az Interneten a számoknak, nemcsak a hasamra ütve találtam ki őket: itt és itt a bizonyíték. De térjünk csak vissza arra, hogy mégis eddig miért volt elég az a négymilliárd IPv4 cím? Ha mélyre ásunk, kiderül, hogy eddig sem volt elég: nagyon sok IP cím tartomány nem publikus, illetve ún. privát kategóriába tartozik (pl. a sokak által az otthoni wireless modemtől ismert 192.168.0.0-192.168.255.255 címblokk) Ezen kívül van még kettő. A nullásokban végződő címeket nem lehet használni direkt eszközök (számítógépek címzésére, ahogyan a 255-ben végződőeket sem. Ezenkívül van egy olyan blokk, amelyet csak kísérletezésre lehet használni, tudományos célokra, ez sem publikus. Ami maradt, mégis beosztották. Hogyan? Hát például úgy, hogy több számítógép kapott ugyanolyan IP-t. De olyan is volt már, hogy több IP tartozott ugyanazon számítógéphez. Minden csak a technika, meg az emberi leleményesség műve. Na de akkor miért nem lehet ezt így folytatni, merülhet fel a kérdés, jogosan! Azért nem, mert például egyre több mobil eszköz jelenik meg, mindenik pedig fel akar csatlakozni az internete. Ezeknek kell külön cím. Egyre több háztartási és ipari gép is egyenes kapcsolatban van az Internettel, Internetes vezérlésű (jómagam is tervbe vettem egy ilyen készülék kidolgozását, egy internetes rádió formájában). Ezért a nagy gond. Na meg a sok kínait is bele kell számolni az egyenletbe. Ja, hogy az indiaiak is sokan vannak már, tudom én azt. Csak nekik nincs annyi pénzük Internetre meg Sony Vaiora.

Így hát kedves embertársaim, nincs más hátra, mint végigvárni azt az ötszázegynéhány napot, és hajtogatni a Pató Pál mondatot: „Ej, ráérünk arra még!”.

És mivel valamirevaló cikkhez jár könyvészet, álljon itt néhány olvasnivaló a kiváncsiabbaknak:

http://nonstopuzlet.hu/rohamosan-fogynak-az-ip-cimek-20100120.html

http://en.wikipedia.org/wiki/IP_address

http://blogs.cisco.com/consumer/comments/ip_addresses_the_internets_id_badges/

http://www.microsoft.com/hun/technet/article/?id=90a0110c-e6de-4cc5-88f4-f5db6a36c20b

Elmélkedés a zenéről

A napokban (na jó, töredelmesen bevallom, hogy már elég rég) olvastam két érdekes cikket, melyek a zenéhez kapcsolódnak valamilyen formában. Csak éppen időm nem volt/ lusta voltam arra, hogy posztot írjak. De ami késik, nem múlik, tartja a bölcs közmondás.

Az első cikk a Guardian Culture, Books kategóriájában szerepel, és Stephen Kinghez kapcsolódik. Amikor elolvastam a címet (Stephen King makes horrifying guest appearance on rock album), nem hittem a szememnek. Tulajdonképpen a rock album kifejezés döbbentett meg, róla éppen nem gondoltam volna, hogy belevág a zeneiparba. Aztán később kiderült, hogy már nem első alkalom, hogy zenél az ismert író. Ez alkalommal viszont nem kimondottan énekes szerepet kap Shooter Jennings lemezén, hanem egy rádiós műsorvezető szerepét ölti magára, aki utolsó műsorát csinálja, apokaliptikus időkről fecseg és a Hierophant banda számai adja le. Az album márciusban jelenik meg, és nem tudom ki hogy van ezzel, de én kíváncsian várom.

A másik írás, ami engem is gondolkodásra késztetett, a Lángoló gitárok blogon jelent meg (amely blogon értékes és értelmes írások jelennek meg), címe pedig: Hullaházszag és deviancia – interjú Péterfy Borival, Tövisházi Ambrussal és Merényi Dáviddal. A cikk egy nagyon jól sikerült interjú, találó és tartalmas válaszokkal (FIGYELEM! Szándékosan írtam tartalmasat, ugyanis napjaink zenészei, zenésznek kikiáltott bohócai nem mindig képesek értelmes interjút adni!), ezen kívül informatív is, az olvasó többet is megtud belőle, mint amennyi rá tartozik (hogy Hofiról se feledkezzünk meg, ő mondta a szocializmus korában megjelenő újságcikkről, hogy: “Az olvasó megtudta ebből, azt, ami rá tartozik. Semmit.”).  Az interjú konkrét tárgya egy új videó, amit a második lemez egyik számához készítettek, és amely a pesti utcákon volt filmezve fényes nappal, miközben Bori végig táncolt. Egyeseknek tetszett, másoknak nem. Azonban a cikkhez írt vélemények annál is érdekesebbek, sok kommentelő jobban kedveli a közönbös attitűdöt, mégis-morálról kevesek tesznek bizonyságot. Csak hogy egy kommentelőt idézzek: “[az embereknek] hiába öntik a kútúrát a lábuk elibe. Gyöngyöt szórunk a disznók elé kérem. Ez van….. ez egy ilyen ország.”

Hát én meg azt mondom, hogy az ilyen véleményalkotók teszik ilyenné a társadalmat (legalábbis nagy befolyással bírnak). Mert miért nem álltak meg többen megnézni Bori produkcióját? Mert bizony nem kap elég ösztönzést az ilyen jellegű művészet. Szerintem nincs baj sem a zenésszel, aki azt adja, amit tud, és szeretné, ha a hallgatókkal (ne adj’ Isten rajongókkal) közeli kapcsolatba kerülne, sem pedig azokkal az emberekkel, akik “furcsán” néznek a zenészre. Az a baj, hogy még mindig a beskatulyázás, a doktrínák hatása alatt állnak sokan, hiányzik a liberális szellem. Ismétlem ez az én személyes meglátásom, és szívesen olvasnék erről a témáról is egy behatóbb tanulmányt/felmérést. Ha valakinek még eszébe jutna….

És, hogy valami érdekeset is lássunk, íme a videó:

Adalék az előző bejegyzéshez

Nincs már iőm/kedvem/türelmem ahhoz, hogy kommentáljam a következő cikket. Mindenki döntse el maga. Íme a cikk: katt.

Jóból is megárt a sok – avagy napjaink társadalomépítő eszközei

Itt az új év, és ez az első bejegyzés, illik hát, hogy boldog új évet (Igen tisztelt Felháborodott Olvasó, nem nagy kezdőbetűkkel írandóak az előző szavak, mert a magyar nyelv furcsa, és az ünnepek nevét is kisbetűvel kell írni!!) kívánjak mindenkinek, akinek január elseje jelenti az újév kezdetét.

Nehogy valaki úgy gondolja, hogy különleges alkalom van ma, vagy jobb belátásra tértem, esetleg újévi fogadalomból kifolyólag írok bejegyzést – erről szó sincs. Egész egyszerűen csak egy hír miatt írok, olyan hír miatt, ami felháborított és elképesztett egyszerre. A PCWorld magyar kiadásának oldalán olvastam a címek között a következőt: “nYOoY.com – megint ezek a magyarok”. Kíváncsian kattintottam a címre, hogy ugyan mi jót találtak ki “ezek a magyarok” már megint, hát az első sorok után kiderült: egy új, közösségi portál témával foglalkozó oldalt. (aki úgy gondolja, hogy meg bírja emészteni a cikket, itt elolvashatja). Kiderült, hogy nem egy új közösségi portált nyitottak, hanem egy oldalt, ahol mindenki egy helyen láthatja az aktualitásokat saját Facebook, Twitter vagy ki tudja még hány meg hány közösségi oldalon levő profiljábol. Meg hogy ez azért jó, mert rendszerez. Persze, még egy szájt, ahova egyesek sűrűn fognak ellátogatni, mert ez így trendi. Ma már csak iWiW, Twitter, Facebook és más oldalakon regisztrált személyek emberek úgy igazán, a többi csak valami technológiához nem értő, korlátos szellemi képességekkel rendelkező – véglény. És mindez a sok marhaság mivel kezdődött? hájfájv a válasz – szándékosan kis h-val, nem érdemel nagyot. És, hogy ismerőseim se ítéljene álszentnek, elmondom, hogy nekem is van Facebook, iWiW, sőt, hi5 profilom, de azonkívül, hogy engedélyezek egy-egy ismerőst kapcsolodni hozzám, másra nem használom. Még karácsonyra sem küldök tömeges üzeneteket másoknak.

Társadalomtudományi szempontból pedig biztosan érdekes lehet ez az egész jelenség – márminthogy az ember minden pillanatban küld egy csiripet a mobiljáról, amelyben beszámol arról, hogy éppen mit tesz, vagy mit nem. Kíváncsian várom az erre vonatkozó tanulmányokat, amik biztosan mgjelennek majd a közeljövőben.

Addig is mindenkinek javaslom, hogy ne vigye túlzásba az internet használatát, nélküle is meg lehet élni, illetve tudatosan is lehet használni.